kandallo webaruhaz logo

Facebook

A kandallók története 3. rész

Mint ahogy arról előző cikkünkben szó volt, a 16.század közepére Európa számos vidékén átvették a kandallók helyét az azoknál jóval hatékonyabb cserépkályhák. Ennek köszönhetően pedig a kandallók fejlődése is huzamosabb időre megállt.

 






Eleink a kémények esetén nagyjából a 18. században kezdték el felfedezni, hogy azok magassága, átmérője, valamint huzatossága között bizony összefüggés van. Ennek köszönhetően olyan füstelvezető rendszerek épülhettek, melyek már sokkal jobb légáramlási mutatókkal bírtak, vagyis több égési levegővel tudták ellátni a tűzteret. A kandallók hatásfokát azonban más módon is megpróbálták növelni. Ennek egyik úttörője a massachuettsi földbirtokos, Benjamin Thompson volt, aki a 18. század végén már tudományos alapokra helyezte a tüzelőrendszerek fejlesztését. Különböző formákkal és alapanyagokkal kísérletezett, hogy megalkothassa a lehető leghatékonyabb kandallót.


A kandallók valódi fejlődéséhez ennél azonban több kellett. Fontos mérföldkő volt, mikor a 18. század folyamán mind az öreg kontinensen, mind az újvilágban elkezdett átalakulni a lakáskultúra, és a konyhák sok helyen végleg elkülönültek a lakás többi részétől. Ennek köszönhetően a szobai kandallókat többé nem használták sütésre és főzésre, vagyis már nem kellett őket olyan nagy tűztérrel ellátni. Emellett a szigetelési technikák is folyamatosan fejlődtek, melyek a kémények fejlődésével együtt azt eredményezték, hogy a kandallók mérete jelentősen elkezdett zsugorodni, és a korábbi, ember nagyságú kandalló tűzterek helyét átvették az 1-1,2 m magas tűzterek.


Nagyjából ekkor jelentek meg az első felépítménnyel ellátott kandallók is. Mivel az épületek falai egyre vékonyabbá váltak, ezért a kandalló tűztere és a füstelvezető rendszer már nem fért el bennük, vagyis azok kiugrottak a fal síkjából. Hogy ezt eltakarják, különböző burkolóanyagokkal vonták be őket, melyek nyilván díszítésre is szolgáltak. Persze a külcsín mellett a hatékonyság továbbra is elsődleges szempontnak számított. Ezen hatékonyság növelésének céljából a 19. század közepétől kezdtek el fém tűzterekkel próbálkozni, melyek eleinte csupán a tűztér belső falára felszerelt fémlapokat jelentettek. Nem sokkal később már megjelentek az első teljes egészében fémből kiöntött tűzterek is, melyek hamar el is terjedtek mind Európában, mind Amerikában.


A 20. század első évtizedei azonban elhozták a kandallók "ideiglenes halálát". Míg korábban a legtehetősebbek díszes kandallókat építettek maguknak, hiszen ezek egyben státuszszimbólumként is funkcionáltak, addig a 20. század elejétől a gazdagok körében is elkezdett hódítani egy új trend, a gázzal való fűtés. Mivel a földgáz hálózatok kiépítése még az európai nagyvárosokban is igen lassan haladt, ezért eleinte valóban csak a kiváltságosok engedhették meg maguknak a fűtésnek ezen új, kényelmes módját. A második világháború után azonban már ez a fűtési alternatíva vált általánossá.


Ekkor úgy tűnt, hogy az olyan szilárd tüzelésű rendszerek, mint a kandallók, ideje végleg leáldozott. A 70-es évek energiaválsága azonban sokaknak felnyitotta szemét, és a kandallók újfent megjelentek, mint kiváló fűtési alternatívák. Az új rendszerek hatékonyságának további növelés, és az olyan fűtőanyagok megjelenése, mint a pellet, napjainkra elérték, hogy a kandallók újfent reneszánszukat élhessék.

Megosztás
Vissza