kandallo webaruhaz logo

Facebook

A kémények fejlődése

Attól kezdve, hogy a tűzrakó helyek bekerültek a lakóépületekbe őseinknek két alapvető problémával is szembe kellett néznie. Az egyik a kipattanó szikrák okozta tűz, a másik pedig a füst megfelelő elvezetése.

 

A füst problémájával kezdetekben nem igazán törődtek. Egyszerűen vágtak egy lukat az épület tetőszerkezetébe, vagy csupán hagyták, hogy a füst az ajtó keresztül távozzon. Egyértelmű, hogy nem lehetett túl kellemes a levegő az ilyen épületekben, viszont amikor csak tehették a szabadban főztek.

Amikor a mai értelemben vett kémények elődjeit próbáljuk felkutatni, akkor sokan úgy vélik, hogy a keresgélést valamilyen hűvösebb éghajlatú vidéken kell kezdeni. Pedig a tűzrakóhelyek célja nem csak a helyiség felmelegítése volt, hiszen az ételeket is itt készítették.


Ezért a kémények őseit az ókori mediterráneum területén kell keresnünk. Valószínűleg itt építettek először komolyabb kürtőket a tűzrakó helyek fölé, melyek azért még igen távol álltak a mai értelemben vett kéményektől. A rómaiak például jól ismertek kimagasló fürdőkultúrájukról, és egy igazi római fürdőből nem hiányozhatott a meleg víz. Ahol ezt nem sikerült termálforrásokból kinyerni ott értelemszerűen szükségessé vált a víz felmelegítése. Emellett a tehetősebb római polgárok villáiban már kezdetleges "padlófűtési rendszer" is helyet kapott, és ha a fürdők vízének, valamint a fűtéshez használt levegőnek a felmelegítéséhez használt tüzelőberendezések nem az épületen kívülre kerültek, akkor bizony alkalmazniuk kellett valamiféle füstelvezetési rendszert. Tehát az első kezdetleges kürtők valószínűleg náluk jelentek meg először.


Az ókori civilizációk eltűnésével, és a "sötét középkor" beköszöntével a megfelelő füstelvezetés újfent nem tartozott az égetőbb műszaki problémák sorába. Újból megjelentek az úgynevezett füstöt lakóházak, ahol a füst kivezetésére maximum egy a tetőbe vágott lukat használtak.


Az első modernebbnek nevezhető kémények nagyjából az első kandallók megjelenésével egy időben, vagyis a XIII. század környékén tűntek fel. A kastélyok és lakótornyok helyiségeinek felfűtéséhez, mivel ezek elég gyenge hőszigetelési mutatókkal rendelkeztek, jelentős méretű kandallókat kellett építeni. Az ezekben lobogó hatalmas tűz már olyan sok égésgázt termelt, hogy azokat valahogy meg kellett próbálni valóban hatékonyan elvezetni. A füstelvezető rendszerek ekkor a mai légcsatornák szerepét is próbálták valamelyest betölteni. A kéményeket ugyanis úgy alakították ki, hogy az azokban áramló meleg füst amennyire csak lehet a szomszédos helyiségek falát is képes legyen felfűteni. Ahogy múltak a századok a füstös szobák a paraszti kultúrában is elkezdtek eltűnni, és megjelentek a mászókémények, melyek már igen hatékonyan voltak képesek elvezetni a konyhai tüzelőberendezések által keltett füstöt.


A kémények fejlődése azonban az ipari forradalom környékén gyorsult fel. Tudták ugyanis, hogy az égés hatékonysága jelentősen növelhető, ha a tűztérbe több levegő jut. Ettől a ponttól kezdve már arra is ügyeltek egy kémény kialakítása esetén, hogy az valóban kellően huzatos legyen, és ne csak a füstgáz távozzon hatékonyan, hanem kintről levegő is áramoljon keresztül rajta a tűztérbe. Ez főként akkor vált fontossá, mikor a 20. század elején megjelentek az első zárt tűzterű kandallók is. Az újfajta tüzelőanyagok, mint az olaj, vagy éppen a gáz a kémények technikai fejlődésének további fejlődését hozta magával, hiszen ezek elégetése során sokkal savasabb füstgázokat keletkeznek, így a kémények szerkezetének jóval ellenállóbbá kellett válnia.

Megosztás
Vissza