kandallo webaruhaz logo

Facebook

A kandallók története 2. rész

Mint ahogy az előző cikkben szó volt róla, a mai értelemben vett kandallók csak nagyjából a 13. században jelentek meg, hiszen a már valamennyire modernnek tekinthető kémények is ekkor jelentek meg.

 

Ezzel megszűnt egy igen kellemetlen mellékhatása az épületek fűtésének, mégpedig nem kellett többé szenvedni a helyiség légterét elöntő füsttől. Volt azonban a füst elvezetésének egy másik mellékhatása is. Amíg a füst a lakótérben terjengett, addig plusz meleggel látta el az épületet.

A kéményen keresztül távozó füsttel azonban a benne lévő hő is távozott az épületből, így lehet, hogy az égésgázok miatt már nem kellett szenvedni, viszont a hideg miatt még igen.


Ezt a kellemetlenséget több módon is megpróbálták orvosolni eleink. Először is ott volt a szigetelés, mellyel persze már korábban is próbálkoztak. Itt ne valami komoly szigetelőanyagokra gondoljunk, hanem egyszerű szalmára, melyből került a nyílászárók és falak közötti résekbe és persze még a padlóra. Ezt a szalmát ráadásul sokáig ott is hagyták, hiszen annak bomlása közben még plusz hő keletkezett. Ennél valamivel modernebb és tisztább próbálkozásnak számított a körbefuttatott kémény. Ilyenkor a füstcső vezetékét erősen döntve körbefuttatták az épület falában, mely így hosszabban áramlott abban és több hőt adott át az épület levegőjének. Ezzel a probléma az volt, hogy ha a kémény dőlése túl alacsony volt és a füst áramlás jelentősen lelassult, akkor sokkal több korom is rakódott le a kéményen belül, vagyis hamarabb tönkrement annak


Talán a leghatékonyabb megoldást a "nagyobb jobb elve" kínálta. Hiszen ha több hőre volt szükség, akkor egyszerűen csak nagyobb tüzet kellett rakni, melyhez viszont nagyobb kandallóra volt szükség. A középkor ezen szakaszában nem voltak ritkák az olyan hatalmas kandallók, melyek tűzterében egy felnőtt férfi állva kényelmesen elfért. Persze ezt az is indokolta, hogy ezen kandallókat ekkor még sütésre és főzésre is használták és egy méretes vadkan nyárson való megsütéséhez bizony helyre volt szükség.


Persze a hatalmas tűzre a rosszul szigetelt épületekben szükség is volt, hiszen a középkor idején jóval gyakoribbak voltak a szélsőségesen hideg telek. Velence lagúnái például 1234 januárjában teljesen befagytak, de például Marseille kikötőjében is bátran korcsolyázhattak az ott lakók 1594 telén.


Persze a méretre nem csak a hatásfok miatt volt szükség. A középkori kandallók nem csak fűtéstechnikai eszközként, hanem státuszszimbólumként is funkcionáltak. Minél nagyobb hatalommal bírt valaki, annál nagyobb méretű és annál díszesebb kandallót építtethetett magának. Sőt, a 15. században Franciaországban már királyi rendeletben határozták meg, hogy ki építhet és ami fontosabb, hogy ki építtethet magának kandallót. Ráadásul a kandallók után külön adót is kellett ekkoriban fizetni.


Mivel azonban a középkori kandallók hatásfoka még a 16. században is hagyott némi kívánnivalót maga után, ezért a hidegebb éghajlatú területeken ebben az időszakban már apránként átvették helyüket a sokkal hatékonyabb cserépkályhák. A kandallók népszerűsége csak az olyan enyhébb éghajlatú területeken maradt töretlen, mint Anglia, Olaszország, vagy éppen Dél-Franciaország.

Megosztás
Vissza